Ezzel a sorozattal hónapról hónapra mind a 12 csillagjegy jellegzetességeit bemutatva kis segítséget nyújtunk abban, hogyan lehet még meghittebbé varázsolni az otthonunkat.

Köszönjük a sok érdeklődő levelet és visszajelzést, amit az előző havi Skorpió szülött otthonával kapcsolatos cikkre küldtek. Ahogy ígértük, folytatódik a sorozat a Nyilas szülött rövid jellemzésével, és otthonával kapcsolatos lakberendezési tanácsokkal.

Nézzük tehát mi jellemzi a Nyilas otthonát!

A Nyilas szülött otthona

Mindazokra, akik November 22. és December 21. között születtek, ill. akiknek az aszcendense, holdja a Nyilas jegyében található, rájuk jellemzőek leginkább az alábbiak.

A Nyilas jegy alaptulajdonságai:

A Nyilas jegy szülötte alapvetően mozgékony, tele van hittel, optimizmussal, és lelkesedéssel.

Igazságos és emberszerető, vidám természetű ember.

Jól bírja a terhelést, de idealizmusa és önmagába vetett hite okán sokszor nagyobb feladatokat vállal, mint amit meg tud valósítani. Minden érdekli, ami a megszokottól eltér, szellemi, lelki és fizikai téren egyaránt. Ha fűti a lelkesedés, rendkívül aktívvá válik. Ha új dologgal kerül szembe, úrrá lesz rajta a buzgóság, de idővel a lelkesedés és a lendület is alábbhagy, ilyenkor szükséges számára egy még nagyobb inspiráló hatás, ami ismét lázba hozza.

Ezért szinte minden új eszmei irányzattal, gyógymóddal, életszemlélettel megismerkedik, minden sportot kipróbál.

Optimizmusa elnyűhetetlen, ez sok nehézségen átsegíti.

Nem tűri a kritikát, vagy ha korlátok közé szorítják. Egyéniségének megfelelően szabad mozgástérre van szüksége. Szeret a szabadban sportolni, kirándulni, távoli tájakra utazni, és tanulni, olvasni. Szereti az állatokat, főleg a lovat és a kutyát. Alapvetően a természetesség híve, ugyanakkor szereti és igényli a szép környezetet, a reprezentációt, a szertartásokat, díszes ruhákat, előkelő fogadásokat, lakomákat. Művészetkedvelő személyiség. Könnyed, élvezi az életet.

Ha a fentiek figyelembe vételével akarnánk berendezni a szülött otthonát, jó, ha tudjuk, hogy a Nyilashoz a hagyományos a rusztikus vidéki otthont társítják, a szabadtéri életmód lehetősége miatt.

A városi élet forgataga lehetőséget ad a sokoldalú mozgás és információ igényének kielégítésére, de egyéniségéhez jobban illik a vidékies hangulat. Ha ilyen típusú kiegészítőkkel veszi körül magát, vagy ezen jellemzők szerint alakítja ki, vagy újítja fel otthonát, máris érezheti ezt a  hangulatot még a városi lakásában is.

BL mobili festett kisbútor
BL mobili festett kisbútor

 

A lakótérben keverednek a stílusok, mégis otthonos benyomást kelt a látvány.

Nagy előszobára van szüksége, itt szinte mindent lepakol, amikor hazaér.

English Panels előszoba
English Panels

 

A nappaliban feltétlenül helyet kell kapnia egy kandallónak, a tűz közelsége és látványa feltölti.

Lexington elektromos kandalló
Lexington elektromos kandalló

 

Ha nem a hagyományos nagy kandalló, akkor gáz vagy áramüzemű kandalló is megteszi. Ehhez dukál egy öblös fotel vagy egy nagy kanapé. Feltétlenül helyet kell kapnia még egy vagy több könyvespolcnak, mert nagyon szeret olvasni, sok útikönyvvel és egyéb változatos témájú olvasnivalóval veszi körbe magát.

C&C zanzibar
C&C zanzibar

 

A jegy a tűz elemhez tartozik, ebből következik, hogy a színvilágot a piros, vörös, bordó, sötétkék, ibolya, lila uralják.

susanne kanapé
Susanne kanapé

 

A természetességet követi a padlóburkolat is, lehet lakkozott vagy natúr padlódeszka, homokkő vagy egyéb természetes kőburkolat is az otthonában. A sötétbarna keményfa szintén jó választás.

Allura vinyl padló
Allura vinyl padló

 

Kerámia és terrakotta csempék, a már említett színvilág kombinációival borítják a falakat és a padlót.

Marrakesh cemepntlap
Marrakesh cemepntlap

 

Nagy hangsúlyt kap a természetes fény, nyitott terek, nagy nyílászárok vagy nagy fényforrások, de ezek mind egyszerűek. Fa zsalu, vagy redőny, natúr függönyök illenek ide.

C&C natura sheer
C&C natura sheer

 

Konyhában is az egyszerűség és praktikum és a barátságos hangulat a jellemzőek. Szereti vendégül látni barátait, jókat enni és borozni együtt, ezért egy bortartó állvány és néhány palack finom bor elengedhetetlen kellék. Az sem hátrány, ha ez kiemelt helyre kerül.

Schuller borállvány
Schuller borállvány

 

Mint említettem, keverednek a stílusok, az anyagok között a finom pamut, lenvászon, de néhány tarka-barka keleti szövet is megjelenik, azonban a tartósság fontos szempont.
Hálószobájában az őszi színek dominálnak, fenyő, tölgy vagy kovácsoltvas ágykeret a természetes anyagok kombinációjával.

Háló
Háló

 

A fürdőszoba tágas, itt megjelennek a fehér szaniterek és a réz színű csaptelepek, klasszikus formák, , a tároló polcok pedig nyitottak.

English Panels fürdő
English Panels fürdő

 

A padló és a falburkolatok lágyabb krém, vagy terrakotta árnyalatúak, és finomabb hangulat a jellemző.

Ha van dolgozószoba vagy hobbiszoba a lakásban, az tele lesz könyvekkel, sok könyvespolcra van szüksége, lehetőleg érjen a padlótól a plafonig. A padló itt is lehet természetes kő vagy fapadló, díszítheti keleti mintázatú szőnyeg.

BL mobili dolgozó
BL mobili dolgozó

 

Reméljük érdekesnek találta a lakberendezői tevékenység ilyenfajta megközelítését.

Várjuk hozzászólásaikat, véleményüket.

Amennyiben  személyre szabott horoszkópelemzés, life-coaching vagy életvezetési tanácsadás után érdeklődnek, minden információ megtalálható a www.siker-terapia.hu weboldalon.

A képek nem csupán illusztrációk, a termékek a Biggie Home lakberendezési stúdióban megvásárolhatók.

Köszönöm, hogy velem tartottak! Következő hónapban a Bak szülöttet és otthonát elemezzük!

 

Szabó Andrea
asztrológus, life-és business coach
Tel: 06 30 9551 115

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.